Zabola-napok 2004                                                                                 
 A község önkormányzata második alkalommal rendezte meg a Zabola-napokat. A kétnapos rendezvénysorozat számos    érdeklődőt vonzott. Nemcsak falubeliek, hanem idegenek is eljöttek, sőt a határon túlról is jöttek résztvevők. A falunapok megnyitójára augusztus 14 én, szombaton délelőtt került sor a futballpályán. Ezt követően következtek a sportrendezvények, labdarúgás, minifoci. Késő délután került sor a trabant taszító és trabantos kerülgető versenyre, mely a nap egyik fő attrakciója volt. Több csapat is benevezett és a nyertes egy hajtási engedélyt kapott, motornélküli trabant vezetéséhez. Ezalatt a színpadon már javában folyt a tánc ugyanis bemutatkozott a falu harmadik tánccsoportja a Romatűz. Fellépett még a kovásznai La Fiesta moderntáncegyüttes, Thiesz Katalin népdalénekes. A két kovásznai bemondó, Thiesz János és Butyka Gyula biztosították a kellemes hangulatot az esős idő ellenére is. Szerencsére az idő hamarosan helyreállt és az emberek is egyre nagyobb számban kezdtek gyülekezni a Kaly karaván éjfélig nyúló koncertjeire. A jó hangulathoz hozzajárultak a sör árusok is akik üveges és csapolt sört egyaránt árultak. Vasárnap délelőtt Tapolca testvértelepülés küldöttsége átadta Tapolca város zászlaját, melyet Zabola polgármestere vett át. A a sportrendezvények most sem maradhattak el. Volt sakkverseny, Zabola kupa labdarúgás, majd következhettek a kultúrális programok. Fellépett a zabolai Gyöngyharmat, Izvorasul és Romatűz, a kovásznai Borsika néptáncegyüttes, a La Fiesta moderntáncegyüttes, Thiesz Katalin népdalénekes. A kommandói Master Karate klub tagjai karatebemutatót tartottak, majd 21 óra tájt kezdődött a Kovboys (kovásznai fiúk) koncertje. Ezt megszakítva megcsodálhattuk az est fénypontját jelentő tűzijátékot, majd folytatódott a késő éjjelig tartó koncert.